Mi az a kiválasztás?

Belevágni külföldi tanulmányi programba minden esetben nagy döntés, mely nem csak a kiutazás iránt érdeklődő fiatalt, de a család minden tagját érinti. Tudjuk, hogy kezdetben sok a megválaszolandó kérdés és kételyek is akadhatnak, a döntést pedig átgondoltan kell meghozni. Az AFS Magyarország éppen ezért nagy hangsúlyt fektet az érdeklődő fiatalok személyes megismerésére a jelentkezés folyamán, miközben igyekszünk lehetőséget és teret biztosítani arra, hogy mind a diák, mind a szülő a lehető legtöbb információval gazdagodjon, még a végleges döntés meghozatala előtt. E célt szolgálja az úgynevezett kiválasztás is, melyen egy egész hétvégés esemény, melyen minden AFS programra jelentkezőnek részt kell vennie és megfelelnie ahhoz, hogy AFS cserediák lehessen.

A kiválasztási hétvége célja, hogy megismerjük a jelentkező személyiségét, programhoz fűződő motivációját, miközben mi is igyekszünk egy teljes képet biztosítani arról, hogy mit jelent cserediáknak lenni. Az esemény során különböző szituációk és feladatok segítségével azokra a készségekre fektetjük a hangsúlyt, melyek egy csereprogram során is nélkülözhetetlenek: önismeret, empátia, stressztűrő készség, valamint rugalmasság.

A kiválasztási hétvégére csak a diákokat várjuk, azonban a szülőknek is lehetőséget biztosítunk arra, hogy megismerjék a szervezetünket, programjainkat, ezért a kiválasztás részét képzi egy szülői tájékoztató is, melyet a kiválasztás második napján tartunk. A program zárásaként arra kérjük a diákokat és a szülőket, hogy véglegesítsék az országválasztásukat és adjanak le egy 3 programból álló listát, ahová szeretnék, hogy a gyermek utazzon.

Mivel az egyes országokba a helyek korlátozottak, ezért a kiválasztáson nyújtott teljesítmény az, amely alapján ki tudjuk ajánlani az egyes programokat. A kiválasztás eredményéről az azt követő két héten belül értesítjük írásban a résztvevő diákot és a szülőket is.

Ha konkrét kérdésed van keress minket az [email protected] email címen vagy a +36 (30) 978-8623-es telefonszámon.