Október 12.-én hosszas várakozás és szervezés után érkeztek meg Oroszországból barátaink, akiknél nyáron mi is eltölthettünk egy felejthetetlen hetet. Ezen a napon kezdődött a thai önkéntesek programja is. Az első két napot Budapesten együtt töltötték, városnéző kiránduláson vettek részt, majd hétfőn a Parlamentbe látogattak el. Hétfőn délután vonattal érkeztek Nyíregyházára, és a fogadócsaládokkal az állomáson vártuk őket. Köszöntés után a következő napok programjait egy finom sajtos-tejfölös lángos mellett beszéltük meg, ami nagyon ízlett mindenkinek.

Kedden reggel a Kodály Zoltán Általános Iskolában figyelhették meg, hogy itt hogyan tanítanak a Kodály módszerrel alsó és felső tagozatban. A másodikosok még egy orosz népdalt is megtanultak a vendégek tiszteletére, Irina pedig segített nekik orosz nyelven is megtanulni.

Ebéd után a polgármesteri hivatalban a jegyző úr kíséretében megismerhették városunk történelmét, a közigazgatás mindennapjait. Este az orosz önkéntesek ellátogattak a nyíregyházi Júlia fürdőbe, ahol kipihenhették az utazás fáradalmait. A thai önkéntesek pedig a fogadó családokkal közösen főzőcskéztek megízlelhették a helyi ételeket.

Szerda reggel kilátogattunk a helyi zöldségpiacra, ahol megkóstoltunk néhány hazai gyümölcsöt. A legjobban érdekelte őket az árvácska virága és a magyar chili. Innen a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumba vezetett az utunk, ahol az Igazgatónő köszöntötte a vendégeket, majd az angol tanárúr vezetésével megtekintették a zeneművészeti, a képzőművészeti majd a táncművészeti tagozat munkáját. A néptánc tagozatos diákokkal közösen kipróbálhatták a magyar táncot, majd a thai önkéntesek tanították a diákokat a thai táncra. Közösen elsétáltunk a Bessenyei térre, ahol megtekintettük a Móricz Zsigmond Színházat, Krúdy Gyula szobrát, a Benczúr Gyula teret s a tereket körbe vevő régi házakat. Ebéd után, amit a közeli Széchenyi étteremben fogyasztottunk el, autóval felkerekedtünk, és elutaztunk Tokajba, ahol egy igazi penésszel borított pincében ismerkedhettek meg a helyi borkülönlegességekkel. Este thai önkéntesek prezentációval kísért finom vacsorával vendégelték meg a fogadó családokat, a diákokat és az önkénteseket.

Csütörtökön reggel Sóstó-gyógyfürdőre kocsikáztunk ki, ahol gyönyörködhettek a szép színes őszi erdőben, körbesétálták a Sóstói tavat, megnézték Nyíregyháza híres Állatparkját, majd a közös beszélgetésekkel, nevetésekkel teli ebéd után a thai önkéntesek elbúcsúztak, és elvonatoztak Debrecenbe. Este az orosz vendégekkel barbecue partyt rendeztünk, ahol tortával köszöntöttük Szvetlánát, aki aznap ünnepelte 52. születésnapját.

Pénteken reggel a helyi Jósa András Múzeumba látogattunk el, ahol megnéztük Szinnyei-Merse Pál időszaki kiállítását, majd végignéztük az állandó kiállításokat is. Az egyik teremben még a magyar huszárok ruháit is felpróbálhatták. Ezután kisétáltak a nyíregyházi nagypiacra, ami hatalmas méretével igencsak meglepte őket. Délután Harangod, Nyírbátor és  Máriapócs volt az uticélunk. A máriapócsi görög katolikus templom Magyarország egyik legjelentősebb búcsújáróhelye, hírnevét egy több száz éves könnyező Mária ikonnak köszönheti.

Szombaton reggel Eger városába utaztak, ahol megnézték az Egri várat, Szépasszony völgyét és sétáltak a városközpontban. Este fáradtan és élményekkel telve érkeztek meg a Liszt Ferenc repülőtérre, ahol Majoros Eszti önkéntesünk segített nekik a becsekkolásnál.

Elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat, felsorolni sem tudnák az összes programot amit itt átélhettek! Mi tagadás, igyekeztünk viszonozni az általunk átélhetett élményeket és nagyon örülünk, hogy ez valóban sikerült!

Szerző: AFS Nyíregyháza körzet