2019. augusztus 11-18. között – az AFS Eva programja keretében – a Budapesti körzet részéről öten – Jauch Julianna, Nagy Emese, Szolnokiné Sóti Erzsébet (Böbe), Lehoczky Enikő és dr. Diós Erzsébet – utaztunk az oroszországi Alekszandrovba.
A 30 ezer lakosú város a vlagyimiri körzetben tálalható, Moszkvától mintegy 80-100 km-re. Vendéglátóink – Elena Kulikova, Natalja Papugina, Irina Novikova, Jelena és Galina -, valamennyien tanárok és a város iskoláiban tanítanak. Az alexandrovi körzet Oroszországnak az AFS-hez csatlakozásával egy időben, 1991-ben alakult. Az elmúlt 28 év alatt folyamatosan fogadtak és küldtek diákokat. Az idén augusztus 26-tól 6 országból – Honkongból, Japánból, Törökországból, Hondurasból, Olaszországból és Németországból – fogadtak 6 (1 fiú és 5 lány) diákot. A vendéglátóink közül Elena egyik fia, Dima ebben az évben Panamában lesz cserediák. Elena Kulikova körzetelnök 2010-ben egy AFS-es program keretében már járt Magyarországon. A Budapesten és a Balatonnál töltött 10 napról nagy lelkesedéssel számolt be nekünk.
Az AFS “Eva” programjában először vesznek részt, de számunkra – figyelembe véve az ország óriási méreteit és a hatalmas távolságokat is – fantasztikus programot sikerült összeállítaniuk. Elena es Natalja a repülőtéren meleg kávéval és finom házi süteménnyel várt bennünket. A hajnali kelés – a gépünk 5.50-kor indult – miatt éppen erre a gondoskodásra volt szükségünk. Budapestről sem könnyű gépjárművel kijutni, de Moszkva estében ez hatványozottan igaz. A város óriási mérete (lakosainak száma meghaladja a 10 milliót) és elképesztő gépkocsiforgalma miatt kisbuszunkkal még órák múlva is csak a külvárosig jutottunk!
Alekszandrovba érve mindenkit várt a saját fogadócsaládja, de délután már közös program keretében a város nevezetességét, a Rettegett Iván által építtetett gyönyörű épületegyüttest, valamint a Karinskoyei Kolostort néztük meg. Rettegett Iván – akinek a neve gyakran előkerült a Moszkva és környéke története kapcsán – egy időben Alekszandrovot akarta Oroszország központjává tenni. Itáliai mestereket bízott meg az építkezéssel és a több templomból, palotából álló, fallal (azaz kremllel) körülvett épületegyüttes el is készült, azonban miután feleségét a lovak elé vetette, elsőszülött fiát pedig haragjában megölte, felhagyott a tervével és udvarával együtt visszaköltözött Moszkvába. A számos történelmi emléket – közte a cár néhány személyes tárgyat – őrző, teljesen felújított épületegyüttes lenyűgöző volt.
Általában is azt tapasztaltuk, hogy a műemlékek – köztük is elsősorban az egyházi jellegűek – nagyon jó állapotban vannak. A vlagyimiri régió a pravoszláv egyház bölcsője és egyben központja is. Oroszország történelme során – leszámítva a szovjet időket – az államhatalom és a pravoszláv egyház évszázadokon keresztül nagyon összefonódott és a vallásnak – különösen a vidéki lakosság körében – ma is nagy szerepe van. Vendéglátóink gondoskodtak arról, hogy mintegy 150 kilométeres körzetben minden fontos műemlék együttest, kolostorvárost, gyönyörű hagymakupolás templomot, monostort, megszentelt forrást, energiát sugárzó követ, természetvédelmi területet megismerjünk.
A főváros környéki városok képezik, az ún. Arany Gyűrűt. Ennek számos városába – Szergijev-Poszádba, Szuzáalba, Vlagyimirbe, Jaroszlávba és Yuryev-Polszkijba is eljuthattunk. A kirándulásaink során – vendéglátóink felkészültségének köszönhetően – frissültek és jelentősen bővültek az Oroszország történelmével kapcsolatos ismereteink. Az Arany Gyűrű városai közül különösen emlékezetes számunkra Szergijev-Poszád, (régi nevén Zagorszk) amely a világörökség részét képezi és amúgy egy tüneményes városka. Itt található a hófehér fallal körülvett Szentháromság Szergij-kolostor, amelyet a 14. században Szent Szergiusz alapított, aki nagy szerepet játszott az orosz egyházi és világi életben.
A gyönyörűen felújított kolostor – amely 300 szerzetes otthona, amelyben papi szeminárium is működik – ékessége az ötszintes, 88 méter magas türkiz-fehér harangtorony, amely 42 haranggal – közte Oroszország legnagyobbjával – büszkélkedhet. A harangjátéka különleges élmény volt a számunkra. A kolostor egyszerű, de nagyon hangulatos büféjében ebédeltünk. A menü a hagyományos pirog és az elmaradhatatlan borscs volt, aminek számos változatát kóstolhattuk meg. Az étkezést orosz szokás szerint egy csésze finom teával fejeztük be.
Ellátogattunk Jaroszlávba is, ahol a legrégebbi orosz műemlék együttes, a Szpaszko-Prebrazsenszkij kolostor, valamint az orosz tudományos vívmányokat bemutató Russzkij Park található. Nem maradhatott ki Yuryev-Polszkij sem, ahol megtekinthettük a Szent György Katedrálist az 1230-as évekből. Nem maradhatott ki Vlagyimir sem a híres Aranykapuval, valamint az Uszpenszkij és a Dimitrij székesegyházakkal. Az Arany Gyűrűt alkotó valamennyi ősi orosz városban megtalálhatók – gyakran tucatjával, mint pl. Szuszdálban – a csodálatos színes kupolájú pravoszláv templomok, fehér fallal körülkerített egyházi épületegyüttesek. A pravoszláv templomok belülről is lenyűgözőek, a templomi szertartás – amit egy időben akár több pópa is tarthat, s melyeknek csendes szemlélőként több esetben magunk is részesei lehettünk – egészen különleges élményt nyújtott a számunkra.
Néhányan látogatást tettünk az Alexandrov közelében lévő Andreyevszkoye Kézművesházba is, ahol megismerhettük a környék népi hagyományait, kipróbálhattuk a szövést, fonást, sőt még a sütőlapát használatát is. A látogatás végén a ház “gazdasszonya” Maruszja asztalhoz ültetett bennünket, amelyen a finom házi almáspite és a kertben termett alma mellett ott állt az elmaradhatatlan szamovár is. Igazi oroszos vendéglátásban volt részünk. Böbét pedig a fogadócsaládja a Gagarin emlékműhöz vitte el.
Ottlétünk második napján olyan 3 napos útra indultunk, ami igencsak próbára tette az állóképességünket és alkalmanként a megszokott komfortzónánkon is jelentősen túl kellett lépnünk. Hátizsákunkban a három napra szóló ruházattal, tisztálkodási eszközökkel és egyéb elmaradhatatlan holmikkal először Moszkvát próbáltuk bevenni. A hosszú útra Elena és Jelena kísért el bennünket. Az első állomás természetesen a híres Vörös tér volt a még híresebb Vlaszilij Blazsennij Székesegyházzal. A templom valóban gyönyörű – szerintem a világ egyik legszebb épülete, különösen a mostani felújított állapotában -, de a tér csalódást okozott nekünk, mert egy szabadtéri koncert miatt szinte teljesen beépítették. A sok széktől még rendes fotót is alig tudtunk a templomról készíteni.
Hosszú és fárasztó várakozás után tanúi lehettünk a Kreml falánál az őrségváltásnak, majd bebocsátást nyertünk a híres épületegyüttesbe is. A “kreml” szó csak a mai modern szóhasználatban jelenti Moszkva közepének fallal körülvett épületegyüttesét. Eredetileg azonban olyan fellegvárat, citadellát jelent, amelyet fal vesz körül. Ilyen – általában fehér – fallal körülvett épületegyüttessel számos ősi orosz város rendelkezik.
A Kreml falai közé bejutva néhány órára végre megszabadulhattunk a hátizsákjainktól és zavartalanul gyönyörködhettünk a csodás és méltán híres hagymakupolás templomokban. A Katedrál téren álló három székesegyháznak (Istenanya elszenderedése, Mihály arkangyal és az Angyali üdvözlet) különleges szerepe volt az uralkodó családok életében. Számos más templom mellett itt található a 40 tonnás Cár-ágyú, amit mindössze egyszer, Ál-Dimitrij seregeinek elűzésekor használtak.
Az ágyú közelében lévő 200 tonnás Cár-harang még ennyi használattal sem büszkélkedhet. Már az öntőgödörben megsérült, amikor a Kremlben kitört tűzvész során hideg vízzel locsolták, ami miatt kitört belőle egy 11 tonnás darab. A Kreml ma is a legfőbb kormányzati szervek (a Prezidium és az Elnöki rezidencia), amelyek azonban nem látogathatók.
A Kreml után már volt néhány kilométer a lábunkban, ezért egy kis erőgyűjtésre a Vörös tér másik oldalán lévő híres áruházba, a GUM-ba tértünk be. Ez ma a világ egyik legdrágább áruháza, kívül-belül gyönyörű és jelen van benne az összes jelentős divatmárka. Itt az a mondás aktuális, hogy mindent a szemnek, de semmit a pénztárcádnak. Amikor én utoljára itt jártam – több, mint 45 éve – meg gőzölős vasalóért, elektromos szamovárért és a rekkenő nyár ellenére usankáért álltak sorba az emberek. (Megjegyzem, az akkor vett vasalóm még most is működik!) A legfelsőbb emeleten – ahonnét remek kilátás nyílik az áruház egyik gyönyörű csarnokára – viszont egészen elfogadható árú bisztró van, ahol a borscs leves mellé a klasszikus pelmenyit vacsoráztuk. Bár időközben este lett, de a napnak még korántsem volt vége, mert – hátizsákkal a hátunkon és több kilométerrel a lábunkban – elindultunk gyalog felfedezni a régi Moszkvát. A Sztarij Arbat kilométerekre volt a GUM áruháztól, de csak a végén ültünk fel a metróra.
Moszkva nagyon izgalmas város, de a távolságok – akár csak 2 metró megálló között is – óriásiak. Vendéglátóink állóképessége igazán tiszteletreméltó volt, mert miközben az ellátásunkra szolgáló élelmiszerek egy részét is cipelték, soha nem látszottak fáradtnak. Néhány órai gyaloglás után rólunk ez már korántsem volt elmondható! A régi Arbaton – ahol az utcán az egyszemélyes színházi előadástól a különböző alternatív zenészekig és képzőművészig szinte minden megtalálható – végigsétálni nagyon izgalmas dolog. Éjfél felé értünk a pályaudvarra és éjfél után másfél órával indult a vonatunk Szentpétervárra, ahol 2 napot töltöttünk.
11 órás vonatút várt ránk és az éjszakát fekvőhelyes hálókocsiban töltöttük. A többségünk még nem találkozott ezzel az utazási formával és a mostani találkozás elég megrázónak bizonyult. Aludni a teljesen nyitott belterű vasúti kocsiban, általam csak “priccsnek” nevezett, meglehetősen kényelmetlen fekvő alkalmatosságokon lehetett. Túl azon, hogy a felső ágyakra való feljutás az ott alvók számára komoly kihívást és nem kevés akrobatikus képességet is igényelt, a nyílt színen fehérneműre való vetkőzés-öltözés is erősen feszegette a komfortzónánk határait. Mindez azonban csak első alkalommal volt meglepő. A visszaúton már mindezt rutinosan csináltuk.
A szentpétervári kirándulás egy opció volt a vendéglátóink részéről, amennyiben vállaljuk a vonatköltséget. Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek és fantasztikus 2 napot töltöttünk a Néva parti városban. A szállásunk a belvárosban, egy kényelmes lakásban, az Ermitázs közelében volt. Míg Moszkvához Rettegett Iván neve köthető, addig Szentpéterváron minden a Romanov család kiemelkedő képességű, a művészetek iránt is elkötelezett uralkodójáról, Nagy Péter cárról szólt. Nem véletlen, hiszen uralkodása idején – miután Moszkvából a székhelyét is ide tette át – indult páratlan fejlődésnek a város.
A számtalan látnivaló közül számunkra legemlékezetesebb a híres Palotatér és a kihagyhatatlan Ermitázs volt. Az óriási tömeg miatt már a múzeumba való bejutás is komoly kihívást jelentett, a teljes gyűjtemény megtekintése pedig hetekbe, hónapokba telt volna, de a rendelkezésünkre álló néhány óra alatt is életre szóló élményekkel lettünk gazdagabbak.
Az éjszakai hídfelnyitás – hajnali fél kettőkor! – sem maradhatott ki a programból. Sajnos a látványosan felnyíló híd alatt, ahol egykor komoly tengerjáró hajók keltek át áruval megrakodva, ma már csak néhány nagyobb turistahajó és luxusjacht halad át. Csodálatos hagymakupolás templomokban Szentpéterváron sem volt hiány és sétánk során megtudtuk azt is hogy a macskáknak milyen meghatározó kultikus szerepe van a város történelmében .
A várost kettészelő Néva és a számtalan csatorna miatt Szentpétervár kiérdemelte az “Észak Velencéje” jelzőt is. Ragyogó napsütésben végig hajózhattunk a folyón és ezeken a csatornákon. A folyóparti látkép részét képezik a vízparton álló gyönyörű paloták, a Péter-Pál erőd és az újkori történelem egyik ismert helyszíne, a Patyomkin cirkáló is.
A második nap délutánját Finn öböl partján lévő, “orosz Versaillesként” is emlegetett, a Petrodrovecben, Nagy Péter cár és Nagy Katalin cárnő kedvenc nyári palotájának kertjében töltöttük, ahol a különböző szökőkutak egész arzenálját csodálhattuk meg.
Sajnos mire eljött a piknikezés ideje, az eső is eleredt, ezért a vizes padok helyett a parton álló fák földből magasan kiemelkedő gyökereire ülve, sirályok társaságában fogyasztottuk el a számunkra kicsit szokatlan pácolt, füstölt csirkeszárnyakat. Kiderült hogy egészen jó ízű, bár egy kupica vodka el kelt volna mellé.
Amikor az estéket Alexandrovba töltöttük – különösen a fogadó és a búcsú partikon -, hagyományos orosz ételeket kóstolhattunk meg. Számunkra újdonság, hogy az általunk is ismert palacsintát, amit itt blininek hívnak, kaviárral is meg lehet tölteni. A vörös kaviárral töltött blini, amihez orosz pezsgő és finom bor járt, igazi kulináris élmény volt. Azt is megtanultuk, hogy a kiadós az étkezést egy-két kupica vodkával kell befejezni.
Az oroszok nagyon szeretnek tósztot mondani, sőt minket is erre buzdítottak, s kellő alapozás után ez már nekünk sem okozott gondot, sőt még a valaha tanult, s rég elfeledett orosz szavak is eszünkbe jutottak. Mivel a gépünk csak késő este indult vissza Budapestre, az utolsó délután még volt alkalmunk Moszkvában egy kiadós folyóparti sétára és a híres Tretyakov képtár meglátogatására. Vásárlásra viszont – éppen a sűrű program miatt – alig volt idő. Országjárásunk során szerencsére jártunk alkalmi piacokon, a kézműves termékeket áruló sátrakat sem kerültük el, de – idő hiányában – Moszkvában … Julival már korábban elhatároztuk, hogy a gyerekeinknek viszünk egy-egy metrótérképes pólót, de úgy nézett ki – nagy bánatunkra -, hogy enélkül kell hazatérnünk. Ekkor vette át Elenától az irányítást Irina – Böbe fogadó “anyja” – és kijelentette, hogy ő nem szeret szomorú arcokat látni. Ezután – hátrahagyva a kisbuszban már indulásra váró társainkat és Elenát – elindult velünk polót vásárolni. Moszkva méretei – ráadásul vasárnap késő délután volt – ez korántsem volt könnyű feladat. Irina ugyanis csak ritkán fordul meg Moszkvában, nem is rajong nagyon a városért, s a pólóvásárlási lehetőségekről se sok információval rendelkezett. A 17 éves fia, Artúr azonban telefonon navigálta és egy óra alatt metróval eljutottunk a város másik végébe, ahol, ha nem is metrótérképes, de a metróhoz kötődő feliratos pólót azért sikerült vennünk, így már nem tértünk haza üres kézzel. A moszkvai metró minden állomása igazi látványosság és nagyon tiszta.
Gyorsan eltelt az egy hét és több, mint 70 kilométerrel a lábunkban, számtalan élménnyel gazdagabban, jó barátokat hátrahagyva intettünk búcsút Oroszországnak.
Gondoskodunk róla, hogy jövő nyáron Elenáéknak is hasonló élményekben legyen része!
A cikk írója Dr. Diós Erzsébet