19 éves voltam, amikor az érettségi után lehetőségem nyílt a 2012/13-as tanévet a világ legcsodálatosabb helyén, Thaiföldön tölteni. Ezt az AFS új 18+-os, Vocational programjával tehettem meg, melynek köszönhetően egy évet tölthettem el az Udon Thani Technical College diákjaként és különböző szakmák tanulásával bővíthettem tudásomat.

A program lehetővé tette, hogy a thai kultúra egészét elsajátítsam. A tantárgyaim között volt gyümölcsszobrászat, thai építészet, nyelv, tánc, etikett, kultúra, kézművesség, thai és nemzetközi konyhaművészet, elektronika, számítástechnika, festészet és thai masszázs. Ezek közül az egyik kedvenc tantárgyam a thai kultúra volt, melynek keretén belül egy történelem tanár kíséretével bejártuk a helyi nevezetességeket, buddhista templomokat és részt vettünk buddhista szertartásokon is.

A cserediák évem során rengeteg élménnyel és tudással gazdagodtam. Olyan tudással és tapasztalattal, amit az iskolában nem tanítanak. Önállóbb, magabiztosabb lettem és életre szóló kapcsolatokat kötöttem, melynek köszönhetően bátran mondhatom, hogy a világ másik oldalán is van egy otthonom. Ezt az élményt én mindenkinek csak ajánlani tudom, mivel valóban egy életre szól. Hiszen a cserediák lét nem szűnik meg a reptéren, a hazaérkezéskor, az egy életen át kíséri az embert és az emléke mindig megmosolyogtat.

Horváth Teodóra