Harminc év. Diákok tucatjai. Egy közösség, ami nélküle nem lenne ugyanaz.
Tóthné Timár Katalin neve ma már fogalom az AFS Magyarország önkéntes hálózatában – és mostantól a nemzetközi AFS közösség is ismeri. 2024-ben ő kapta meg a világ legrangosabb AFS-es elismerését, a Galatti-díjat, amit azoknak az önkénteseknek ítélnek oda, akik hosszú éveken át rendkívüli elkötelezettséggel formálják a jövőt – cserediákokon, családokon és közösségeken keresztül.
Egy átlagosnak tűnő péntek délelőtt
Azt hihetnénk, hogy egy díjátadó mindig elegáns ruhákban, reflektorok fényében zajlik. De Katalin története másként kezdődött. Egy péntek délelőtt, egy cukrászda, ahol barátnők, régi önkéntestársak, férje és a két fia gyűltek össze – meglepetésként. Katalin csak akkor sejtett valamit, amikor meglátta a nemzeti igazgatót és a vetítőt. „Szólhattatok volna, hogy menjek fodrászhoz!” – mondta nevetve, amikor megértette, miről van szó.
Ez a megható pillanat azonban nem csak egy elismerésről szólt. Ez volt a közösség szeretetének ünnepe. Azé az AFS közösségé, amit Kati az elmúlt három évtizedben Debrecen körül, majd országosan is épített – türelemmel, hittel és rengeteg munkával.
Ahol a család kezdődik: az első fogadás
Tóthné Kati AFS-es története 1996-ban kezdődött, amikor a nagyfia középiskolás lett. Izlelgette a kiutazás lehetőségét, de azt mondta – „én biztosan, nem mennék el egy évre!” Mégis, nem telt el sok idő, és a család előbb fogadócsaláddá vált, majd mindkét fiú maga is kiutazott.
Azóta tucatnyi diák élt náluk hosszabb-rövidebb ideig. „Nem számoltam, hányan voltak, de van, akire azt mondjuk: ő a harmadik, negyedik, ötödik fiunk.” Costa Ricától,Paraguayon át Szardíniáig jöttek diákok hozzájuk – és mentek haza úgy, hogy most is „Kati anyának” és „Imre apának” hívják őket.
A közösség, ami nélküle nem lenne
Kati neve összeforrt a debreceni AFS körzettel. Volt olyan év, amikor több mint 27 cserediák volt egyszerre a városban, és amikor ő nem tudott személyesen jelen lenni, akkor is volt kire számítani. Fiatal önkénteseket nevelt ki, akik ma már saját karriert építenek – de továbbra is visszajárnak segíteni.
„A különböző korosztályok együttműködése a közösség sikerének a kulcsa” – mondja. És valóban: náluk nem számít, hogy valaki 18 vagy 85 éves, csak az, hogy nyitott szívvel áll a diákokhoz.
Nem csak a diák tanul
Sok szülő félti a gyerekét az ismeretlentől, a távoli országoktól. Kati viszont tudja, mit érez egy diák, mert felnőttként maga is részt vett felnőttcsere-programban – például Venezuelában. „Felnőttként is borzasztó hosszúnak tűnt három hét idegen családnál.Akkor értettem meg igazán, mit érez egy 17 éves diák, aki augusztusban megérkezik, és majd csak júliusban megy haza.”
Ez az élmény csak megerősítette benne, hogy amit az AFS ad – az nemcsak egy utazás, hanem életre szóló tanulás és fejlődési lehetőség, , ami mindeközben túlmutat magukon a résztvevőkön. Nyelv, kultúra, rugalmasság, empátia – és egy globális családban.
Egy díj, ami a közös munkát ismeri el
Kati mindig szerényen beszél magáról. Szerinte a Galatti-díj nem csak neki szól. „Nagyon jó érzés volt látni, hogy ez másoknak is ilyen fontos. Hogy számít, amit csináltam – amit együtt csináltunk.” A kulcsszó itt az együtt.
A férje, Imre, végig mellette állt. A fiai is részt vettek a szervezésben, a körzet önkéntesei segítettek minden évben új fogadócsaládokat keresni. Kati kapcsolatrendszerét is mindannyian használták – ha ő nem tudott segíteni, a férje biztosan tudott valakit, aki igen.
Véda és a jövő
Ez a cikk nem lenne teljes Véda története nélkül. Egy szerény hátterű, örökbefogadott lány, aki Tóthné Katinak köszönhetően kapott ösztöndíjat a kiutazáshoz, s aki a 2025-ös tanévet Olaszországban kezdheti meg. Ugyanis a Galatti díjjal egy komoly összeg is jár, amit a díjazott egy diák külföldi tanulási programjának támogatására fordíthat. „Amit ő (Véda) kapott a családjától, azt szeretné visszaadni. Azt mondta: lehet, hogy egyszer ő is örökbe fogad majd egy gyereket.” – meséli meghatottan. Véda hamarosan egy évig egy olasz családdal él majd – egy másik világban, de nem egyedül.
30 év. És még egy utolsó tanév.
„Ez most már a 28. tanév. Ősszel indul a 29., és aztán még egy… jó lenne, ha lenne utódom” – mondja Katalin. Tudja, hogy nem lehet örökké ő Debrecen körzet vezetője. De biztos benne, hogy a közösség tovább él – mert olyan emberek nőttek fel benne, akik ugyanúgy szívvel-lélekkel adják tovább a stafétát.
“Mert aki cserediák volt, annak mindig lesz egy párna a feje alatt, bárhol is legyen a világon”
Kati egyik kedvenc AFS-es mondása. Aki részt vett a programban – akár diákként, akár fogadócsaládként, akár önkéntesként – az már nem csak egy országban él. Nem csak egy közösség tagja. Hanem egy globális családé.
És ebben a családban most már hivatalosan is ott van egy Galatti-díjas „Kati anya”, akire méltán lehetünk büszkék.
————————————————————————————————————————-
Az AFS Magyarország büszke arra, hogy Tóthné Timár Katalin a közösségünk része. Ha szeretnél te is részese lenni ennek a történetnek, jelentkezz önkéntesnek, vagy fogadj diákot – és írd meg a saját AFS-sztoridat!
