Franciaorszag

Az emberek
A római katolikus keresztény vallás a legelterjedtebb az országban, a népesség közel 85 százaléka katolikus, bár becslések szerint ebből az adatból mindössze 5 százalék az, aki templomba is jár. A franciákról általánosságban elmondható, hogy rendkívül udvariasak és közvetlenek. Gyakran kimondják, amit gondolnak, de ezt nem rossz szándékkal teszik és valójában igenis barátságosak. Az udvariasság nagyon fontos a franciáknak. A jó magaviselet az étkezés közben szintén elkerülhetetlen. Ha öntesz magadnak egy pohár vizet, ajánld fel, hogy másoknak is töltesz, vagy ne vedd el az utolsó darab ennivalót, vagy ne hagyd el az étkezőasztalt anélkül, hogy erre engedélyt kértél volna. A baráti körökben általában két puszival köszöntik egymást az ismerősök.

Az iskola
Egy átlagos iskolai nap reggel 8-kor kezdődik és délután 5-ig tart. Az egyes órák 55 perc hosszúak, minden óra között 5 perc szünet van, valamint kétszer van 15 perc szünet és egy 1 órás ebédszünet. Az órarended a tanév során nem változik. Nincsenek órák szerda délután, de lehet, hogy lesznek óráid szombat délelőtt is. Az iskolában egy 25-30 fős osztályba kerülsz majd, akikkel ugyanazon az órákon fogsz részt venni. Az ebéd általában a menzán van. Egy iskolai tanév 3 részre van osztva. Mind egyes trimeszter után az iskola egy értékelést küld rólad a fogadócsaládodnak az eredményeidről és a viselkedésedről.

A család
Az esti közös vacsora, fontos a családoknak. Vacsora közben a családtagok megosztják egymással, hogy mivel telt a napjuk. A francia szülők kissé szigorúak a gyerekek szabadidejével. Lehet, hogy kevesébe fogod függetlennek érezni magad. A gyerekeknek gyakran meg kell mondaniuk szüleiknek, hogy mikor, hová és kivel mennek, valamint tisztelniük kell szüleik véleményét is, ha nem engedik el őket otthonról. Elvárják, hogy tiszteld a családi szabályokat és mutass érdeklődést a közös programok iránt. A hazaszeretet családi érték is, a szülők már nagyon fiatalon elkezdik tanítani gyermekeik számára az ország történelmét.

Az ételek
A francia kultúra kiemelkedő része a gasztronómia. A franciák szeretnek enni, különösen családi és baráti körben. A közös étkezés fontos számukra, valamint nagyon ritkák az étkezések közötti nassolások. A francia gasztronómia szerteágazó, rengeteg ételspecialitás található minden régióban, valamint a franciák közel 400 különböző sajttal büszkélkednek. Általában 3 étkezés van minden nap, reggelivel kezdődik, ami Franciaországban tartalmazhat meleg italokat, kenyeret, vajat, lekvárt vagy nutellát, vagy müzlit. Az ebéd 12 óra és 2 óra között zajlik, diákoknak jellemzően az iskolában, a menzán. A vacsora pedig este 7-től 9-ig tart. Az ebéd valamint a vacsora általában 3-4 fogásból áll és gyakran saláta az előétel.  Ha egy étkezés 4 fogásból, akkor a következő, a harmadik csakis a sajt lehet. Desszertként a franciák főleg gyümölcsöt, joghurtot vagy süteményt fogyasztanak. Az étkezés folyamán mindig van kenyér az asztalon. Az emberek általában vizet isznak, de a felnőttek gyakran isznak bort az étkezés során. A sajt pedig kihagyhatatlan étel bármely francia étkezésből.

Fedezd fel az elérhető programjainkat: Franciaország