A sörfőzés mestereivé vált fehérvári apák Belgiumban

 

Az egy szuper dolog, hogy a diákok csereberélnek, de mi lenne, ha szülők is elmehetnének cserére. Páran apukák voltunk régebben Prágában, a minap pedig Belgiumot fedeztük fel. (Az, hogy mindkét hely a sörről (is) híres, az természetesen csakis a véletlen műve.)

Megérkeztünk június 6-án Eindhovenbe. Bár Hollandiában van, de ez volt a közeli reptér. Amúgy nem is annyira Hollandia, mert a közeli városka Nassau (nem, ez nem a Bahamák Nassauja, hanem Baarle-Nassau) nagyon vicces, tele van olyan területekkel, ami Belgium, sőt, van olyan, ami Belgium, de van benne egy kicsit Hollandia is. Azt hittük ez csak móka, de teljesen fel vannak festve a határok, kicsit mások az adószabályok és van olyan határszakasz, ami éppen egy házon megy keresztül. 

Azután átmentünk már tényleg Belgiumba egy vasfüggöny szerű kerítést megnézni. Ott egy érdekes kis városka (Turnhaut) kastélyában jártunk és bepillantást nyertünk a sok-száz éves szociális hálóba. Egy ottani épületegyüttes kimondottan a hátrányos helyzetű lányok-asszonyok számára épült, és úgy nézett ki, mint nálunk egy lakópark. Még aznap este az egyik apukánál kipróbáltuk a legtradicionálisabb belga ételt, a főtt fekete kagylót sült krumplival. Volt köztünk olyan, aki még kagylót nem evett soha, neki annyira ízlett, hogy szedett vagy háromszor.

A következő nap a technológiáé volt, megnéztünk egy gyárat, ahol az egyik apuka dolgozik.  Az addig számomra ismeretlen nevű anyagból csináltak másik ismeretlen anyagot, de köztünk volt Tamás, aki tudta miről van szó. A város arról ugyancsak arról híres, hogy az értelmi fogyatékosokat költöztettek ide. Utána megnéztünk egy vasárnaponként működő szélmalmot, páran próbáltunk Don Quijote-t játszani. 🙂

 

És máris nyolcadika lett. A kultúra folytatódott, kivételesen nem sörrel kezdtünk, hanem csokival; csokigyárban jártunk, ahol gyártottunk csokinyuszit meg csokibohócot, és közben sokat nevettünk. Utána a Westmalle apátságba mentünk. Mindent megtudtunk a sörfőzésről, este pedig grillparti, ahol az aznapi házigazda megmutatta a szeme fényét: egy tűzpiros Triumph Spitfire sportautót.

A következő napon Antwerpen volt (ki kocsival, ki vonattal), ami egy világváros. A kikötőt megnéztük egy múzeum tetejéről, ameddig a szem ellátott, mind kikötő volt. Gyémántot nem vettünk, pedig ott aztán lehetett volna. Ettünk, néztünk templomot, a többi az nyilván magától értetődő.

 

Tizedikén újfent apátságba mentünk. Ez volt talán a legsokszínűbb nap. Ettünk fagyit egy híres fagyisnál, ami egy lényegében egy lakókocsi volt. Még olyanok is kipróbálták a fagyit, akik tíz évben egyszer esznek! Benéztünk utána egy híres zarándokhelyre, sőt egy misére is, ahol végre értettem a nyelvet, ugyanis ukrán szertartás volt, utána pedig ettünk palacsintát, ahol a kedves felszolgáló hölgy meg vajdasági magyar volt.  Utána grillparti egy farmon, ahol volt két szamár meg két birka volt. De nem őket ettük meg.

Jó volt, ez a jó az AFS-ben, hogy nem csak diákoknak, hanem fogadó apáknak is szól.

Írta: Golubeff Róbert