Az idei tanév kezdete is izgalmasan és ünnepélyesen indult; a soproni Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium után az AFS Magyarország nagy örömmel adta át partneriskolai tábláját a Debreceni Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziumának ez év októberében. A táblát a Bethlen szalagavatóján az AFS Magyarország újonnan kinevezett nemzeti igazgatója, Vajda Ágnes adta át.

Igazgatónk büszkeséggel beszélt az elmúlt évek közös sikereiről, a cserediák fogadásokról és az iskolából kiutazott magyar tanulókról. Az iskola első két cserediákja 2007-ben érkezett, azóta összesen 12 diákot fogadtak, ebből idén újfent kettőt, akik ugyancsak jelen voltak a szalagavatón. Laura (ITA) és Javiera (ARG) az iskolai végzőseiként megkapták a Bethlen szalagját, aminek viselése egyedi élményt jelentett számukra.

Köszönjük a közös munkát a gimnázium igazgatójának, Dr. Tóth László Tamásné (Ildikó) igazgatónőnek és Debrecen körzet elnökének, Tóthné Timár Katalinnak, és sok sikeres évet kívánunk a továbbiakban is!

Írta: Tisóczki Petra