Iskolánkba cserediákok érkeztek Szerbiából egy hétre. Nekem már nem ez volt az első diákfogadásom, de egy kicsit mégis más volt, mert ők hosszabb időre érkeztek, mint a tavalyi évben a lengyelek.

A külföldi diákok nagyon aranyosak voltak, az osztály- és évfolyamtársaimmal igazán élveztük a fogadásukat. Nemcsak külföldi tanulókkal barátkozhattunk össze, hanem iskolán belüli baráti kapcsolatainkat is építhettük. Az iskola sok programot szervezett nekünk, mint például városnézés,  Aquaticum és lehetőségünk volt elmenni az AFS hivatalos debreceni klubjába is, ahol megismerkedhettünk azokkal a diákokkal, akik ebben a cserediák-programban hosszabb ideig részt vesznek. Ami engem illet, az én cserediákom nagyon jól tudott angolul, sokat fejlődött az angoltudásom ezalatt az egy hét alatt. Ez az egy hét életre szóló élmény volt számomra, már várom, hogy áprilisban visszamehessek az itt fogadott cserediákomhoz.

Kovács Krisztina 8.b osztály – Szoboszlói Úti Általános Iskola, Debrecen

 

Nagyon örültem, hogy részt tudtam venni ebben a cserediák-programban. Szerintem az angol nyelvtudásom határozottan sokat fejődött, hiszen rá voltam „kényszerülve”, hogy használjam azt.

Mialatt itt voltak a szerbek, meglátogattuk Debrecen legnevezetesebb látványosságait, mint a Nagytemplomot, a Szent Anna Székesegyházat, a „Csonka Templomot” és még az Aquaticumot is. Hétvégén a fogadó családok programokat szerveztek a cserediákoknak, akik így még egy kicsit jobban megismerhették Magyarországot.

Azt hiszem, hogy az én vendégemnek tetszett a kis hazánk, remélem élvezte azt itt eltöltött időt.

Bartossik Bálint 8.b osztály – Szoboszlói Úti Általános Iskola, Debrecen