Az alábbiakban két tanári beszámolót olvashatnak a diákok órai bevonásának módszereiről.

Tapasztalatok két tanárnő tollából:

"A mi iskolánkban elsősorban latin-amerikai diákokat fogadunk, mert spanyol nyelvtanárként segítségükre tudok lenni egész ittlétük alatt.
A mi gyakorlatunk a következő:
Koruknak megfelelően keresünk nekik egy bázisosztályt (de előfordul, hogy kivételt teszünk és magasabb osztályba, vagy éppen alacsonyabb osztályba tesszük őket). Az első napokban, hetekben ennek az osztálynak az óráin vesznek részt és mivel minden egyes évfolyamon, minden egyes osztályból van spanyolos diákom, ezért arra kérem őket, hogy amikor az osztályuknak nyelvórájuk van, akkor jöjjenek az én spanyol órámra, amit lelkesen meg is tesznek.

Később, ha akarják, egyéni órarendet állítunk össze nekik, ami azt jelenti, hogy kinézik, hogy milyen órákra szeretnének főleg bejárni, beszélünk az adott órát tartó tanárral, és akkor tulajdonképpen bármilyen osztály bármilyen órájára bemehetnek előzetes egyeztetés után. Ez akkor nagyon jó, ha van olyan diák, akit például kimondottan érdekelnek a természettudományok, vagy így arra is lehetőségük nyílik, hogy elkezdjenek egy új nyelvet tanulni (tavaly olasz és németórákra is jártak).
A nyelvi órákba kiválóan be lehet őket vonni. Ha kezdőknél vannak, általában a legügyesebb diák mellé ültetem őket. Mivel a kezdőknél kezdőknek való alapszókincset tanulunk, ugyanezt meg tudja tanulni magyarul, hiszen csak annyit kell tennem (amit más esetben ugyan nem szoktam), hogy magyarul is felírom a táblára és megkérem azt a diákot, aki mellett ül, hogy amikor szótáraz, írja le a spanyol szót, kifejezést a tábláról, segítsen a cserediáknak a magyar megfelelőjét leírni. Amikor párbeszédet gyakorlunk, mindig más diák mellé ültetem őket, mert ők így fontosnak érzik magukat, az én diákjaim pedig autentikus forrásból, anyanyelvi kiejtésű diáktól hallják a mondatokat.
Magasabb szinten nagyon szeretik, hogy bevonom őket a társalgási órákba, boldogan mesélik el a saját életük ide vonatkozó dolgait. Ha felteszek egy körkérdést az osztálynak, amire minden egyes diáktól várok pár mondatos választ, mindig velük kezdem.
Ezzel az én diákjaimnak felébresztem a kíváncsiságát, gondolatban már összehasonlítást tesznek és ez újabb gondolatra sarkallja őket is, kontrasztot képeznek, összességében könnyebben rávehetők az önálló véleménynyilvánításra, mert a forrás nem én vagyok, a TANÁR, hanem egy velük egykorú osztálytárs.
Csak pár perces plusz ráfordítás az órámból, hogy velük foglalkozom, de kifizetődik, a diákjaim nagyon sokat nyernek vele. Az órák oldottak, tényleg mintha egy baráti összejövetelen lennénk, adott témákról osztanánk meg a gondolatainkat. Nem mellékes az sem, hogy kölcsönösen sok mindent tudnak meg egymás kultúrájáról, szokásairól, ünnepeiről, gondolkodásmódjáról. az is, hogy megkérem őket, javítsák ki a szódolgozatokat, csillog a szemük a feladattól (persze utána leellenőrzöm).
Mivel a latin-amerikai és a félszigeti spanyol szóhasználata nem teljesen egyezik meg, év végén azt állapítják meg, hogy nemcsak magyarul tanultak itt, hanem meglepően sok „új” spanyol szót is megtanultak és a legtöbben annak örülnek, hogy végre megtanultak spanyolul helyesen írni és tudatosabbak a saját anyanyelvük nyelvtanában is.
Ami a magyar nyelvtanulásukat illeti, a mi gimnáziumunk a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziuma, és az Egyetem minden évben felajánlja az intézményünkben tanuló külföldi diákoknak, hogy részt vegyenek a Hungarológia Tanszék magyar óráin, amelyet külföldi diákoknak tartanak.
Sok sikert és örömöt kívánok a külföldi diákokkal minden pedagógus társamnak!"


Üdvözlettel:
Anderléné Kasza Mónika
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA - Szeged

"Egyre barátságosabb térkép

Nekem nevetnek a csillagok. Mert a világ számomra ismert és ismeretlen országaiból jártak itt cserediákok, akik kíváncsiak voltak a világra, mint a kis herceg. Hozzák népük kultúráját, személyes életüket, örömüket, bánatukat, érzékenységüket. Ránk kíváncsiak, magyarokra, a mi nyelvünket akarják megtanulni. A székesfehérvári Lánczos Gimnázium diákjainak ismerős a szituáció: szeptemberben az évnyitón már közöttük áll az iskola egyenruhájában két-három külföldi diák. Aztán van, akinek osztálytársai lesznek, mások csak az aulában megtartott magyarórákba próbálnak benyomulni, hogy kérdezhessenek valamit róluk, aztán tőlük. Hallani szeretnék, hogyan mondanak ki magyar szavakat, de az anyanyelvükön is be kell mutatkozniuk, aztán azt kérik tőlük, hogy írják le a magyar neveket thaiul, japánul, kínaiul, s persze azt is, hogy „szeretlek”.
Rácsodálkozunk egymásra.
Éljük az életünket, s azt hisszük, csak így lehet gondolkodni, ahogy mi gondolkodunk. Minden télen megnáthásodnak a keletiek, szipognak. - Miért nem fújják ki az orrukat? Fujj!- ez a magyarok reakciója. Miért? Mert nekik az az undorító, amit mi csinálunk, hogy papírba fújjuk az orrunkat. Hogy mi normális, mi nem, ez csak szokás kérdése, tehát megtanulható más viselkedés, és elfogadható – megéljük a különbséget. Az anyanyelvünk ismerete természetes, mégis többet tudunk róla, mióta Kazu nem értette a „magyarázni” szót: „Japánozni nem lehet?”- kérdezte. Azóta tudjuk, amit érthetővé akarunk tenni, azt magyarul mondjuk: magyar/ázzuk. Neslinek, a török lánynak elénekelték a „Katalinka szállj el...”-t, s amikor elmesélte, még mindig könnybe lábadt a szeme. Ilyen gonosznak tartják a törököket? Megölelgettük. Hol van már az a 150 év….Xiaolin (Kína) nem értett valamit, hiába magyaráztunk, Keyaki (Japán) próbált segíteni neki, kandzsikat rajzolt, amik a kínai nyelvből kerültek a japánba. Hol számít a politika? Milyen évszak van most Thaiföldön? – Tél. –Hány fok van most? - Huszonkettő. Igen, mondjuk az azonos szavakat, és mást jelentenek. „A” (Thaiföld) megfigyelte a diákok beszédében a süti, buli, szülinap szavakat, aztán alkotott. A viszontlátásra helyett azt mondta nevetve: Viszli! Egy tanév alatt meg lehet tanulni magyarul – hihetetlennek tűnik. A nyelvi környezet, a család, az iskola az alakuló osztálytársi, baráti kapcsolatok mind építik a nyelvtudást. Jó érzés ennek részesévé lenni. Az iskola faliújságján képeslapok, üdvözlőlapok hirdetik, hogy még évek múlva is gondolnak ránk, az iskolára a cserediákok. Mi pedig nézzük az egyre barátságosabbá váló térképet, hiszen Japán Kazut, Keyakit és Saerit jelenti, Kolumbiában ott lakik valahol Lina és Anna-Maria, Thaiföldön Por, Joop, A, Nat, Ploy, Amy és Tingtang, Németországban Dávid, Cris, Johanna, Katrin, Theresa, Portugáliában Sergo, Olaszországban Antonio, Kínában Xiaolin…
"