Az AFS vállalati ösztöndíj programja lehetőséget nyújt az alkalmazottak középiskolás gyermekeinek, hogy egy évig egy másik kultúrában éljenek, és tanuljanak, miközben mindez minimális ráfordítást igényel a vállalat részéről mind időben, mind pénzben.
Miért működik a program már évtizedek óta?
1. Mert alacsony költséggel jár.
2. Mert nagyon kevés munkát igényel a vállalat részéről.
3. Mert fejleszti a kapcsolatokat a vállalat és alkalmazottai között.
4. Feltűnően egyszerű bemutatni publikációkban, vállalati hírlevelekben és különleges alkalmakkor.
5. Mert mindenkihez szól, nemcsak a vezetők gyermekeihez.
6. Új megvilágításba helyezi az emberi kapcsolatokat a vállalaton belül.
7. Konstruktív módszer egy diák oktatásának fejlesztésére.
8. Kapcsolataival az AFS segít a vállalatnak, hogy alkalmazottai érzelmileg erősebben kötődjenek a céghez.
9. Mert igen jó befektetés a jövőt illetően – jó a vállalatnak, a közösségnek és az egyénnek is.
10. Mindezeken túlmenően működőképes, miközben a vállalat legalább annyit tanul, mint az a fiatal, akit szponzorál.
11. Az AFS minden szükséges intézkedést megtesz, hogy a résztvevő diák találkozhasson a vállalat képviselőivel a fogadó országban.
A programban résztvevő vállalatok természetesen megjelennek az AFS kiadványaiban is, mint az Alapítvány támogatói – ez vonatkozik az AFS nemzetközi éves beszámolójára is.
Az ösztöndíjat alapító vállalatok skálája igen széles, sok szervezetnek a vezetője maga is AFS diák volt egykor: 3M, Audi, BHP, Caltex, Citibank, Coca-Cola, Dairy Farm, Deutsche Bank, Eni, Esso, General Motors, Hongkong Bank, Hoechst, Hutchinson Whampoa Limited, Hydro, McDonald’s, Mobil, Nokia, Rotschild Australia, Royal Bank of Canada, RR Donnelley & Sons Co., Siemens, Sony, Statoil, Sulzer, WMC, Woolsworth Limited.
Magyarországon többek között az Evonik, a CIB Bank, az ITSH és az Alcoa támogatásával utazhattak diákjaink, és egyre több vállalat jelzi érdeklődését a programok iránt.