EVA csoportunk izgalommal várta a debreceni Nagyállomáson a cseh EVA csoportot! Felidéztük magunkban az előző évben együtt töltött hét felejthetetlen emlékeit. Igyekeztünk vendégeink számára változatos és élmény dús programot összeállítani, amelyből megismerhetik a magyar családok életét, Debrecen és a keleti országrész nevezetességeit.

A hosszú és meleg vonatút után az első program a debreceni nagyerdei gyógyfürdőben való pihenés volt. Ez annyira tetszett a cseh hölgyeknek, hogy minden nap szerettek volna megmártózni a gyógyító vízben. A következő napon debreceni városnézés szerepelt a programban, melyet egy medencés éneklős gulyásparti zárt le. Pénteken a világörökség Hortobágyra látogattunk, ahol a pusztai szekerezés nyűgözte le a társaságot. A Hegedűs tanyán megkóstoltuk a tájegység jellegzetes ételét, a slambucot. Délután a balmazújvárosi strandon pihentünk, ahol a fürdés mellett lángos kóstolót is tartottunk. A következő nap kulturális élményeket hozott, megtekintettük a MODEM Impressziók című kiállítását, a Déri múzeumban pedig mindenkit ámulatba ejtett a Munkácsy trilógia. Délután a gyerekek kis karneválját, a Galiba fesztivált néztük meg, majd a főtéren a Nagytemplom fényfestésében gyönyörködtünk. A következő napi programunk során a tiszai kompátkelés után Tokaj volt az úti célunk, ahol a múzeumlátogatás után a nagy Kopaszra is felmásztunk. A borkóstolás után vidáman indult a csapat Császárszállásra, ahol magyaros lecsóval vártak minket a férjek.

Nemzeti ünnepünk debreceni világhírű programja a Virágkarnevál, melyet egy lelátóról tekintettünk meg. Este a Nagyerdei stadionban, a 20 ezer néző előtt tartott Karneváli éj show műsort csodáltuk meg, ahol mintegy 2000 táncos és sok-sok neves énekes szórakoztatott bennünket látványos műsorral. A program után a szökőkút vízernyőjére vetített filmeket és lézer show-t tekintettük meg Ködszínházban, melyet káprázatos tűzijáték követett.

A következő napon a híres debreceni mézeskalácsos dinasztia, a népi iparművész Radics László és fia Zoltán mutatta meg nekünk a hagyományos ütőfás mézeskalács készítésének fortélyát, melyet vendégeink ki is próbálhattak. Az együtt töltött hét programját a Fráter tanyán zártuk, ahol a cseh hölgyek megismerhették az igazi magyaros vendéglátást és két csodálatos táncospár segítségével magyar népi táncot is tanultak.

Az elutazás napján még egyszer élvezték a gyógyfürdőt, majd élményekkel telve haza indultak.

A programon részt vettek:
Hermanné Faragó Borbála (Bori)
Koroknainé Székelyhidi Margit (Margó)
Szendrei Istvánné ( Marika)
Tóthné  Timár Katalin (Kati)
Véghné Nagy Olga (Olgi)

A beszámolót írta: Dr Rutkovszky Edéné (Kata)